Potopení lodi Patria

25. 11. 1940

1940 őszén a Patria nevű hajó, fedélzetén több száz, a nácizmus elől menekülő zsidó utassal a palesztin Haifa kikötőjében horgonyzott. A brit hatóságok azonban nem engedélyezték a menekültek szárazföldre lépését, mivel nem akarták megbontani az amúgy is törékeny egyensúlyt Palesztinában. A Patrián utazó zsidó menekülteket Mauritius szigetére akarták deportálni koncentrációs táborokba. A nemzetközi megállapodások értelmében hajótörötteket a hatóságoknak kötelességük partra engedni, ezért egy, a hajón alakult illegális szervezet, kétségbeesett tettre szánta el magát – meg akarták lékelni a hajót. A robbanás azonban, amelyre november 25-én került sor, jobban megrongálta a hajót, mint ahogy azt várni lehetett. A hajótest a léken betóduló víz hatására az oldalára fordult. A fedélzeten pánik tört ki, és pár perc alatt 270 ember fulladt a tengerbe. A túlélőket a brit hatóságok az Atlith-i táborba internálták, egy év múlva szabadon engedték őket, legtöbbjük aztán az antifasiszta oldalon fogott fegyvert.